Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Lénárt Zoltán
2013. december 1.

Szökés a Szent Titusból – Terence Reese–David Bird: A lejátszás csodái

Fazakas Gergely sporttársunk pályázott és pénzt nyert nagy sikerű bridzskönyvek magyarra fordítására, a pályázó koordinálásával elkészülő munkák közül az elsőt – Homonnay Géza lektorálásával – közöljük. Terence Reese és David Bird A lejátszás csodái (Miracles of Card Play) című könyvének egyes fejezetei (mások, mint a mostani fordítások) a 80-as években már megjelentek lapunkban Welker Jácint fordításában, ezeket illusztrációként újraközöljük. Az első rész Lénárt Zoltán fordítása.          
Szalay György
2013. november 30.

Houston, we have a problem – csb I/A 11. forduló

Csodálkoztunk volna, ha mindenféle komolyabb „zöldasztalos” döntés nélkül ér véget a csapatbajnokság. És valóban, az utolsó fordulóra jutott egy, (szerencsére csak) az országos csapatbajnokságba jutást befolyásoló fordított leülés.    
Boóc András
2013. november 22.

A zsűri szemével – Európai Bajnokok Kupája

November 14. és 17. között – a 2014-es Európa-bajnokság előkészületeként – Opatijában rendezte az Európai Bridzsliga a 12. Európai Bajnokok Kupáját. Tornavezetőként vehettem részt az eseményen.    
Barnaby
2013. november 19.

43. Dunaújvárosi MP páros December 27. !

Kedves BridzsBarátok ! Szokásunkhoz híven, ebben az évben is megrendezzük MP páros, 1 napos versenyünket, Dunaújvárosban ! Sok szeretettel várunk Mindenkit december 27-én ! Meghívónk mellékletben csatolva. üdvözlettel: Bánhegyi Barnabás Dunaújvárosi Bridzsklub vezető 30-2987-393
Szilágyi László
2013. november 11.

A törpék már Pulában vannak

2013, Pula, nagy mezőnyű párosverseny. Honfitársaink ellen játszottunk, és az alábbi lapokból próbáltam 3 szant teljesíteni. Dél helyén erős szannal indultam, és elfogadtam partnerem géminvitjét.                  
Szalay György
2013. november 9.

Visszaszámlálás – csb I/A, I/B, II. osztály

Egyrészt azért, mert a csapatbajnokságból már csak két forduló van hátra, másrészt azért, mert vannak, akik úgy tanítják, hogy színjátékban a kiadókat kell számolni, nem a megszerezhető ütéseket, hanem azokat, amiket majd kiadunk. Szanzaduban meg fordítva.    
Czímer Csaba
2013. november 4.

Ritkaság

A parti ma fordult elő a másodosztályú CSB-n: A kérdés pedig az, hogyan lehet teljesíteni a 7 kőrt Délen. (valójában Nyugaton volt ez a lap), mondjuk kőr indulásra. A megoldás ritkaság: kétoldali, kétszínű beszorítás. Mondjuk elindulnak aduval. Lehívunk 5 adut és 4 treffet, asztalon végezve, mindenkinek 4 lapja marad: asztalon káró KJ és pikk AT, kézben pikk K75 és kőr 4. Mindkét ellenjátékosnak tartania kell 2 kárót, mert különben kinevelhető egy káró ütés (el kell találni), tehát egyikük sem tud tartani 3 pikket, vagyis magas lesz a kézi harmadik pikk.
Szalay György
2013. november 1.

Zia szelleme – csb 8. forduló I/A-I/B, BAM a Palatinusban

Sajnos nem üdvözölhettük az idei Kibic bridzsfesztiválon a pakiamerikai varázslót, szelleme, ha egyetlen leosztásra is, de közénk költözött most kedden, az I/B osztályba. Aki nem tudná, említett játékos arról (is) híres, hogy akár alkalmi partnerével „szinte elképzelhetetlen”, továbbá „soha elő nem forduló” licithelyzeteket is diszkutál.
Szalay György
2013. október 29.

Szlemhegyek – csb I/A-I/B, Kováts Zerna-emlékverseny

Ha olyan eredményekre vágyik az Olvasó, hogy az esélytelen(ebb) csapat nyer, akkor erre jó esélyt kínál a sok szlemparti. De kezdjük egy egyszerű 3 szan ellenjátékkal az I/B-ből. Persze az egyszerű az, amit elbuktatunk.
Szilágyi László
2013. október 19.

Törpék és a The Bridge World

Jó hírem van: Tudor előfizetett a The Bridge World című folyóiratra. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy az én példányomat kérte kölcsön, annak megérkezése napján. Névlegesen három napra. A valóságban addig nem voltam hajlandó átadni neki az újat, amíg az előző számot vissza nem hozta, így mindössze egy hónap késéssel el is olvashattam kedvenc újságomat. Na de ennek vége, Tudornak immáron jár a lap, és ha oda nem is adja társainak, az abban található rejtvények törpésített változatait rendszeresen felhasználja a heti tréningeken.